Én kicsit növelném a bürokráciát 1


Szerintem abban konszenzus lehet az olvasók és közöttem, hogy mindenképp növelni kellene a magyar bürokráciát, mert az jó dolog.

Plusz munkahelyeket teremt a közigazgatásban, fix fizetéssel, karrier kilátásokkal. A megnövekedett papírfogyasztás pezsgést hoz a papíriparban és részben az erdőgazdaságokban, ahol szintén új munkahelyeket generál, amihez hozzá kell számolni az állam számára magasabb adóbevételeket. És nem maradnak ki a konjuktúrából a printer-forgalmazók és a festékkazetta-importőrök.

Szóval mindenki jól jár.

Én most egy igazolást keresek 75 perce, amivel tudom igazolni, hogy van egy igazolványom. Mivel maga az igazolvány nem elég igazolás ahhoz, hogy létezik.

„Azannya kiskésit” – mondaná nagyapám.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Én kicsit növelném a bürokráciát

  • mm
    Hold Bejegyzés szerzője

    Na ne!!
    Ezt a megnövekedett papírpezsgést én meg a többi hasonszőrű vállalkozósdi finanszírozná, úgyhogy szponzori mivoltomra hivatkozva keményen TILTAKÁZOK!!!!!

    Tóni, benned van a hiba, ollan igazolvány kell, ami önmagáért beszél. :)))))