
Ezúttal a Szelestey utca és a Vörösmarty utca sarkán álló Zorba Gyros büfé az áldozat. Az ablakon tábla, hogy az üzlet kiadó, az viszont nincs kiírva, hogy elköltözött volna valahova.
Szóval ennek annyi.
Pedig mi még írtunk is róla.

Ezúttal a Szelestey utca és a Vörösmarty utca sarkán álló Zorba Gyros büfé az áldozat. Az ablakon tábla, hogy az üzlet kiadó, az viszont nincs kiírva, hogy elköltözött volna valahova.
Szóval ennek annyi.
Pedig mi még írtunk is róla.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Néhány éve még egy feltehetőleg görög hölgy adta itt nagyon rétegelten a gyrost. Általában bent szoktam megenni, hogy aztán immár telt hassal irányítsam a vasút felé a lépteimet.
Egy ilyen alkalommal történt, hogy betoppant két keretlegény. Kértek egy-egy gyrost csípősen és hagymásan. Majd a hölgy megkérdezte, hogy üdítőt kérnek-e hozzá. Az egyik csóka erre azt böffentette, hogy két jenki moslékot. A magyar nyelv ilyen szlenges finomságaira nem éppen felkészült hölgy persze nem értette, és hiába kérdezett rá kétszer is, újra csak ugyanazt a választ kapta. Ekkorra már a derék tahó is rájött, hogy ezzel a stratégiával nem lesz kóla a dolog vége, hát kimondta a legismertebb amerikai propagandacikk nevét, és megkapván az áhított jenki moslékot, némileg elégedetlenkedve távozott a haverjával.
Én meg csak hümmögtem, hogy jó volna ezt képernyőre rögzíteni, de mit tehet az ember, ha még nincsen blogja? Hanem most! 😉
Hát hüpp-hüpp, kár érte… De a hölgy nem görög, hanem kubai.
(nem ide tartzoik, de igen, megjöttünk!)
Nem voltak még olyan régóta nyitva, hogy én is betévedjek… :(((
Marad a Marco Polo hamburgere!! :)))
Ha a manipulátorokon múlik, már a ház sem áll: egy embernek az állásába került, aki a házat nem(!) írta romosnak, ahogy K.úrék elvárták.
A nő örmény volt.
Örmény volt, és csak aztán lett kubai? 🙂