Koszovó 2


koszovó

Én megértem, hogy mostanában sikk szívatni a szerbeket (alkalmasint lebombázni), azt is, hogy az albánok nem felejtik Milosevicset. Oké. Az viszont érdekes, hogy Koszovó tűnik az USA-n kívül a világ egyetlen országának, ahol a nemzeti zászló mellett az amerikai csillagosat is boldogan és lelkesen lobogtatják a helyiek. Más szavakkal: kíváncsi lennék, hogy milyen nagypolitikai megfontolások állnak a háttérben, mert talán nem tévedek, hogy egy elég speciális ország-menedzseléssel bíró Albániával való barátkozás nem lehet öncélú.

Arra is kíváncsi vagyok, hogy mit mondanának a ciprusi törököknek, íreknek, baszkoknak, korzikaiaknak, olaszországi osztrákoknak és persze a magyaroknak, ha amerikai zászlót lobogtatva követelnék a függetlenségüket.

Az is érdekes lesz, ha 30 év múlva a német muzulmánok kihasítják mondjuk Hamburgot.

Bizony, bizony, nincs jó válasz.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

2 Gondolat “Koszovó