Délelőtt a szocialisták sajtótájékoztatóján voltam, ahol rövid időn belül két vonatkozásban is sikerült korrupciós vádakba keverednem. Először is lelkesen igent mondtam a vendéglátók kávéjára, aztán a konkurencia tudóstójától kértem kölcsön tollat, melyet meg is tartottam.
A bűnvallomás tárgyi bizonyítékai a mellékelt fotón láthatók:

Tovább súlyosbítja a helyzetemet, hogy nem ez az első eset, korábban már több helyen fogadtam el kávét, tollat, pogácsát, ásványvizet, sőt alkalmanként melegételt is.
Na most zártad ki magad minden közbeszerzésből… Bizony… 😉
Én egy közelmúltbéli alkalommal forraltbort fogadtam el egy internetes újságírótól Szombathely Főterén.
Kész. Ez egy erkölcsi fertő itten… :-)) Már az olvasókat is lefizetik. Nem is értem hogy nem tiltották már be régen ezt a lapot. :-)))
ha a kedves olvasókat lefizetik,akkor jelentem, én kimaradtam a buliból….:D
Nem is értettem miért fotózod a kávét 🙂 Mondjuk az jobban sikerült mint a többi kép :S
Csak a tollat akartam, de mivel jó lett a kép, adódott a gondolat továbbgondolása. És azt hittem, sikerült titokban vakuznom a kompozíciót.
A többi képre már nem maradt művészi energia, de amit választottam, az így kicsiben valóban Szmena 8M-kompatibilis. Lecseréltem egy fokkal jobbra. Még van egy, amit a dobogóról csináltam, annak meg klubfoglalkozás hangulata van.
És persze várom a gyónásokat. Én már letettem az asztalra a magamét.
Köszi, tényleg jobb egy fokkal 🙂 engem pl. ezzel máris megvesztegettél 🙁 ajjajj 🙂
Én meg a Nyugat Rádió voltam tegnap este Prieger Szabi műsorában. Most is zavarba hozott a saját hangomat hallani a fejhallgatómban, sőt: egyáltalán, de be kell látnom, hogy fejkődőképes vagyok. 🙂
Elég frappáns poén volna blogbejegyzést írni róla azzal a címmel, hogy Kém a Kremlben. Bár… hogy ha jobban meggondolom, még lehet, hogy megírom. 😀
Bezzeg én a szovánál még egy kezitcsókolomot se kaptam. Illetve a portástól kölcsön egy mai napilapit.
to anula: Mire számítottál ilyen fontos és tudós embereknél? A saját fontosságukon és főnökeik ajnározásán (hogy ne durvábban fogalmazzak!) kívül nincs idejük mással foglalkozni! Szépet írjál róluk, mert megrónak!