Sok hét után ma végre sikerült 10 percre belenéznem a Nagy Fogyás című TV2-tragikomédiába.
Egyrészt az tűnt fel, a spontánnak szánt jelenetek egy része gondosan megrendezett, gyaníthatóan többször is eljátszották őket, amíg sikerült a dolog. Már amennyire.
Ennél csak az a rész volt megkapóbb, ami egy gofrievés (valaki kísértés) körül zajlott. Módfelett ellentmondásos helyzet, amikor emberi drámák egy kupac habos süti körül kulminálódnak, vagy legalábbis annak adják be.
Azt sem értettem, hogy amikor betömték a gofrit a szerencsétlenek, utána miért nem hányták ki a vécén, ha ez akkora probléma? Helyette napokig sírtak. Mindegy, mondjuk.
Belenéztem az Okosabb Ön mint egy 5-es-be, az legalább humoros volt, a Tilla meg a skacok remekeltek, a játékosok nem mindig…. :)))))
Nekem simán égnek áll a hajam ezektől a szerencsétlen valóságshow programoktól, hogy a tutibbnál tuti vetélkedőkről ne is beszéljünk. A Nagy Fogyásba egyszer én is belenéztem (kb. 2 perc), de elegem lett. Nem a képernyőn kell mártírkodni, hanem rendesen odafigyelni az étkezésre meg a mozgásra – persze az alki kérdés is, hogy ha valaki hízékony. De ha tudom magamról, akkor éjjel kettőkor nem zabálok somlóit, mert meglátszik rajtam. A televízió mint olyan tudtommal a szórakoztatásért és az információk közléséért született, én speciel sokkal jobban örülnék valami nézhető filmnek a tévében, mint az ilyen szánalmas produkcióknak. Én már csak az NG-t, meg a Discoveryt nézem.