Kóka Jani elintézte 4


szdsz

Kóka János univerzális tehetségét jelzi, hogy a magyar gazdaság, az utak, vasutak és kerékpárutak után végre rendbe tette saját pártját is, amely immár kemény 2%-ot mondhat magáénak a biztos választók közül, ahogy ezt egy ma megjelent tanulmány mutatja. (Egy napokkal ezelőtt megjelent másik mérés 1%-ot mond, ami azért szép, mert 1% alatt állami támogatás sem jár.)

Az érem másik oldala: a szabad demokraták is jó érzékkel választották ki azt az embert, aki képes kihúzni őket a kakából. Meggyőzték őket Kamilla pasijának korábbi referenciái (gazdaság, út, vasút, stb.)


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

4 Gondolat “Kóka Jani elintézte