Eladták a bankot 1


„Váratlanul eladta az állam a Földhitel- és Jelzálogbankot. A tőzsdei értékesítéssel egy délután alatt mintegy 65 milliárd forintos bevételhez juthattak” – áll a hírben, ami nagy feltűnést nem keltett, végül is olyan mindegy, nem nagy pénz, könnyen jött, könnyen megy. A lényeg, hogy egy kis ősz eleji apanázshoz jutott a költségvetés, jól majd a kommunikáiós kampányra.

Szerintem adjunk el mindent sorban. Eladjuk a reptért, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek, eladjuk a bankot, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek, eladjuk el Szerencsejáték Rt-t, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek, eladjuk a kórházakat, és akkor bizony mondom, jó lesz néktek.

Meg még egy kicsit megszorítunk, és akkor pár év múlva bizony mondom, jó lesz néktek. Mit nem lehet ezen megérteni?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Eladták a bankot

  • mm
    anula Bejegyzés szerzője

    Azn én is meglepődtem (túl azon, hogy eladták az FHB-t) hogy ez ennyire kis hír maradt. Ahhoz képest, hgoy amikor a MOL részvényeket akarta megvenni OMV, abból nagy kraváll lett. Egyébként se értem én ezt az egészet, hogy most hogy van. Ki dönti el, hogy mikor mit adunk el?
    Szombathelyen a köztulajdonban lévő dolgokat nem lehet eladni közgyűlési döntés nélkül, akkor hogy volt ez az FHB-vel?
    Mindenstre, hogyha Kóka János teljesítette azt a tiszteletteljes kérésemet, hogy monnyon le, akkor minél előbb húzzon is el, arra szeretném még szépen megkérni.