Gáztalan sorstársaknak 3


Nem úgy van ám, hogy gyere ide, zsemle, megeszlek. Gázhoz még ezekben a végzetes, hidegvizes órákban is hozzá lehet jutni.

J., műszakilag ugyancsak képzett ismerősöm javasolta még a múltkori elzárásnál, hogy nem szabad bedőlni a nagy szolgáltató felhívásának, és hip-hop elzárni az otthoni csapot.

Mert valami oknál kifolyólag a csövekben lennie kell mindig egy kisebb nyomásnak, ami kis türelemmel előcsalogatható. Nem akarok dicsekedni, de most tusoltunk, sőt még mosogatás volt kb. 30 fokos vízben.

Arra azért jó volt a történelmünk, hogy megtanultunk a jég hátán is.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

3 Gondolat “Gáztalan sorstársaknak

  • mm
    anula Bejegyzés szerzője

    Gyerekek! kenyér is ezért nem volt a bótba reggel? Kemencének kiástuk az alapját.
    Én kibaltáztam az égázzal, mert nekem palackom van, meg villanyos bojlerem. A sütőm is villanyos, a főzőm gázos, kint az udvaron meg melegszik a 20 m. slagban a víz egyébként is. Ez egy ökonomikus háztartás. (25 fok léghőmérsékletnél 10 percenként lehet zuhanyozni vagy forró lábfürdőt venni.) Lavórokat a teraszra, vizespalackokat az ablakpárkányra.
    Gondolkodom egy napelemen.
    De ha minden kötél szakad vannak valami erdőink is többfelé a megyében. Ha a kazánnal lenne valami (ez eddig minden évbe vót), akkor egy cserépkályha még mindig üzemképes. Minden eshetőségre fel vagyunk készülve.