Ma este az m1-en 1


22:15, Szombat (április 21.), m1

Dob+basszus
A magyar rapzene sikertörténete


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Ma este az m1-en

  • mm
    jozinga Bejegyzés szerzője

    Hát, ez a szokásosnál is gyengébb volt. Az ember megtudott belőle olyanokat, amit eddig is, hogy Pajor Tamás milyen jó volt, Geszti Péter meg mekkora fos. Azt sem értem, hogy rap ügyében – ha már olyan műveltnek akar látszani a műsor – miért Ganxta Zoleet kérdezik, és miét nem mondjuk az Akkezdet Phiait.