Elbuktuk az Eb-t 5


Nem is az elbukás az érdekes, mert van ilyen, háromból csak egy győzhet, hanem az ilyen előreivós magyaros virtus tetszik:

„Magyar körök a döntés előtt még arra számítottak, hogy akár 9-3 vagy 8-4 lesz a szavazási arány a magyar-horvát pályázat javára.” (Magyar Rádió)


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

5 Gondolat “Elbuktuk az Eb-t

  • mm
    Harleqin Bejegyzés szerzője

    Szerintem nem is ok nélkül, mert az UEFA szerint szakmailag a legjobb pályamű volt a mienk. A prezik is állítólag nagyon jól sikerültek, a másik két kandidálónál meg voltak/vannak botrányok a foci ill. a politika körül (no nenm mintha nálunk nem…).
    Az ukrán-lengyel pályázat az utolsó pillanatban esett be, így engem is meglepett, hogy nyert, az meg pláne, hogy simán.
    Az mondjuk várható volt, hogy kétszer egymás után nem fogja Közép-Európa megkapni a rendezés jogát (2008-ban Ausztria-Svájc lesz).
    Állítólag tisztán gazdasági döntés született:
    „Lengyelország és Ukrajna esetében 85 milliós, „megdolgozásra” váró piacról van szó, és az UEFA szponzorainak ez a legfontosabb.” – írta az nso.hu.
    Majd az olimpia….:DD

  • mm
    koccka Bejegyzés szerzője

    Hát ez elég szomorú, de várható volt, mert hiába nem szavaz egy ujrán végrehajtó bizottsági tag az érintettesége miatt, attól még előtte simán meggyőzhette a többi bizottsági tagot és egyébként ez a nagy piaci kinyílásos dolog sem hüleség, a pénz beszél a kutya meg ugat…