A fenti fénykép két szobra ugyanarról a fickóról készült: James Joyce. A baloldali képet – nyilván ismeritek – a szombathely Fő téren készítettem, míg a jobboldalit a horvátországi Pulán. Ezek szerint ott is van kultusza.
A képek közzétételének az apropója, hogy nekikezdtem az Ulysses regénynek, amit sikeresen elsumákoltam a 20. századi irodalom tantárgyból. (Elnézést, Láng Guszti bácsi.)
Az 50. oldalon vagyok, és vegyes érzéseim vannak. Szerb Antal szerint totál blöff az egész, én meg úgy vagyok eddig vele, hogy fene tudja, amikor nem kalandozik el, akkor élvezetes a stílus, csak hát állítólag az elkalandozás a lényeg. Az biztos, hogy szellemes és finom, mint ahogy az is, hogy mellette párhuzamosan még olvasnom kell valamit.
Egyébként nem titok: azért olvasom, hogy utána el tudjam mondani, hogy én olvastam. Amikor a szobrot avattuk, volt egy olyan érzésem, hogy a megjelent 100 emberből 2-3 ember mondhatta el magáról.
Köszönöm, maradok Mikszáthnál.
Nekem Joyce, Proust meg Virginia Woolf voltak az első komolyabb olvasmányélményeim. Még anno 2002-ben. Előtte túl sok regényt nem olvastam. Nem igazán fogtak meg ugyanis. Nagyon későn érő típusként főképp az Ulysses fogott meg, mondván: így is lehet írni? Merthogy ezen a vonalon indultam el. Ezen a minden egyes szón elszöszölő, belső monológos irodalmon. Mert ez végre érdekelt.
Amúgy az Ulysses elég sokrétű kérdés. Van ugye az író, aki inkább nyelvész, etimológus, mint irodalmár. Ráadásul elég ösztönember. Ami eléggé megmutatkozik a könyvben is, amiben a testiség, onnan is főleg a szexualitás eléggé csak hangsúlyos szerepet kap. Három alapvető jellemzőt kell még tudni Joyce-ról: a nagyon gyorsan romló szeme, ami egyre inkább befelé fordította a „tekintetét”, a skizofréniára való hajlamát (a lánya amúgy skizofrén volt) és a muzikalitását, ami a szavakkal való játékot, az aprólékos ízlelgetésükkel járt. És persze jó tudni, hogy a magyar fordító, Szentkuthy Miklós (becenevek: Szexkuthy, Szeszkuthy) se volt éppen egyszerű eset: a magyar nyelv dekonstruktőr zsenije (angolul, németül és franciául is „tudogat”), a leglehetetlenebb asszociációk mestere, a szellem és a test embere, aki a saját első regényébe, a Prae-be belekapolt mindent, amit talált a legabsztraktabb filozófiától a kísérleti fizikán, a legmondernebb matematikán és a kommersz kulturális dolgokon át a női divatig mindent. Szóval valamennyire Szentkuthy-regényt is olvas a magyar Ulysses ollvasó.
Én kétszer nekiálltam, esküszöm.
Ritka egyezés buksival: én is maradok Mikszáthnál.
(most vettem antikvárban 100 forintér’, ez nem vicc)
Aki nagyon jó akar lenni nálam, annak csak annyit kell tennie, hogy megajándékoz az Ulysses 1947-es első, Gáspár Endre által elkövetett fordításával.
Itt a környéken ez sehol sincs meg, csak a második. Érdekelne.