Julia Roberts babát vár 10


A karácsonyi-szerelmes-romantikus filmek női sztárja, Julia Roberts önmagát játssza az életben.

A korábban számos pasit elnyűtt, most 39 éves színésznő igyekszik behozni lemaradását gyerekek terén. Először két évvel ezelőtt szült, ám mindjárt ikreket, és most úton van a harmadik baba.

Az előzmény is romantikus: férjével, Daniel Moder operatőrrel a Mexikói című film forgatásán találkozott 2000-ben, majd 2002-ben összeházasodtak. Moder korábban házas volt, de Roberts kisasszony miatt elvált.

Julia Roberts amúgy nem nagyon strapálja magát filmezéssel. Most éppen forgat ugyan, de csak komótosan, helyette babázik és háziasszonykodik.

Kár, hogy valamiért nagyon nem az esetem.

julia roberts


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

10 Gondolat “Julia Roberts babát vár