Jung és a közoktatási vitaanyag 1


Olvasgatom a Jungot, egy kicsit más, mint amire számítottam. Hálistennek.

Eddig sima önéletrajz benyomását kelti, fűszerezve egy kis szipológiával, de csak élvezhető mértékben. Inkább irodalmi szempontból értékelhető az, hogy valaki utólag meg tudja fogalmazni a gyerekkorban gomolygó gondolatokat és érzéseket.

Közben itt fekszik kinyomtatva az íróasztalomon az közoktatási vitaanyag, amin végre át kellene magam rágnom részleteibe. Meglehetősen egysíkú dokumentum, ennél még Jung is érdekesebbnek tűnik, habár erről az általános iskolákban dolgozók valószínűleg másként vélekednek.

Marx – vagy valamelyik hozzá közelálló – is megmondta, a lét határozza meg a tudatot.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

Egy kis gondolat “Jung és a közoktatási vitaanyag